coleslaw – répás káposzta saláta

Tudtam, hogy nagyon hagyományos saláta ez “coleslaw” (kólszló), de nem gondoltam volna, hogy a 18. században vették át a holland telepesektől a receptet az amerikaiak. A neve is holland eredetű, a “kool” káposztát, a “sla” pedig salátát jelent. Eredetileg azonban egy ír ételről van szó, és ezért az sem véletlen, hogy Angliában annak idején mi is mindenhez ezt ettünk.

Éttemekben rántott halakhoz, csirkéhez, húsokhoz, grillezéskor, piknikeken hamburgerekhez, hotdoghoz, szinte bármihez oda szokták tenni köretnek a coleslaw-t itt Amerikában, az úgy jár a kajához, mint a sült krumpli.

Szerencsére nagyon egyszerű elkésziteni otthon is ezt a klasszikus salátát, persze legegyszerűbb leemelni a kész  dobozos majonézes salit a hűtőpultról, kicsit nehezebb verzió, ha az előre zacskózott zöldségkeveréket veszi meg az ember és saját maga keveri az öntetet hozzá a zacskóra irtak alapján, de a merészebb (vagy nem amerikai) háziasszony listával megy a boltba. 😉

Hozzávalók (4 főre):

-egy fél fej káposzta (hahaha, igen, tényleg  árulnak fél fejet is), vékonyra vágva
-egy nagyobb répa vékony csíkokra vágva
-fél fej hagyma vékony félkarikákra vágva, vagy újhagyma

a majonézes öntethez:

-3-5 ek majonéz ( vagy tejföl/joghurt egy kis mustárral, sóval, borssal kikeverve)
-még egy fél ek mustár bele
-só, bors
(ha ecetesebbre szeretnénk, akkor egy kis borecet és cukor kell még bele)

Elkésziteni roppant egyszerű, a zöldségeket nagyon vékony szeletekre, csíkokra kell vágni (esetleg géppel), az öntetet külön összekeverni majd a zöldségkeverékre önteni. Tálalás előtt jó, ha összeérnek az ízek a hűtőben kicsit.

Készülhet a coleslaw lila káposztából is, lehet bele tenni sokféle gyümölcsöt, almát vagy akár ananászt is, zöldségekből is kreativan akár paprikát, retket vagy tormát is, tényleg rengeteg változata van. Nagy kedvencem még a brokkolis verzió, a “brokkoli slaw” ami szóról szóra ugyanez, csak káposzta helyett brokkolit kell vékonyra szeletelni. Na, ez nagyobb kihívás, jobb, ha gépre bizza az ember… 😉

Jó étvágyat!

És köszi Zsuzsa az ötletet!:)

ui: a “coleslaw” és a “cole slaw” is elterjedt írásmód, nagyjából egyforma gyakran fordulnak elő.

forrás

Ez a bejegyzés a 2-300 kcal, recept, saláta kategóriához tartozik, cimkék: . Permalink könyvjelző.

Egy hozzászólás a coleslaw – répás káposzta saláta bejegyzéshez

  1. zsizzsik says:

    Éppen van egy fél fej unatkozó vörös káposztám a hűtőben. Meg is van a vacsorám, köszi!