popcorn csibefalatok

A “popcorn csibefalat” itt Amerikában fogalom, mindenkitől elnézést kérek előre is, de magyarul nagyon furán hangzik és túl hosszú a “pattogatott kukorica formájú csibefalat” elnevezés, így maradok ennél az öszvér megoldásnál.

Nem újdonságról van szó, ami a gyorséttermek találmánya lenne, apró sült csibefalatokat több évszázada esznek Amerikában a déli államokban. Elsősorban a szegények és rabszolgák kényszerültek rá, hogy a csirke minden apró darabkáját megsüssék és elfogyasszák. De persze nagyon praktikus étel is, könnyen ehető villával, vagy akár kézzel is, így lett népszerű, amit az ebédes dobozkájában vihet magával a dolgozó nép a mai napig.

Az 1990-es évek elején kezdett megjelenni a gyorséttermek menüjében különböző neveken, a legtöbb forrás a KFC-t (Kentucky Fried Chicken) említi. A “popcorn chicken” elnevezés már mai becenév, és nagyon találó, ez tény, csak rá kell nézni és erre asszociál az ember, főleg ha nagy papírpohárban látja.

Őszintén szólva még sosem voltam KFC-ben , és nem is nagyon hiányzik, viszont már többször ettem “popcorn chicken”-t máshol, házilag készítve, így utánajártam hogy készül, mert egyszerüen tényleg abbahagyhatatlan, mint a pattogatott kukorica…

Most, hogy vagy 20 receptet elolvastam, íme egy legszimpatikusabb, legegyszerűbb változata a popcorn csibefalatoknak, ami magyar alapanyagokkal is könnyen elkészíthető, még a gyerekek is segíthetnek benne:

Hozzávalók:

-100 g csirkemell filé (1 adag)
első tálba:
-2 teáskanál (tk) liszt (és titkos zöld fűszerkeverék, lásd lent)
-fél tk porcukor
-fél tk frissen őrölt bors
-1/4 tk só
-1/8 tk hagymapor
második tálba:
-2 tojásfehérje
-2 ek tej (zsírmentes)
harmadik tálba:
-3/4 csésze (2dl) zsemlemorzsa

-oliva olajos spray a tepsi olajozásához
-izlés szerint só/bors a panirozott csibefalatokra

ötletek a titkos zöld fűszerkeverékhez:  izlés szerint olasz fűszerek, vegeta, piros paprika, cayene bors, száritott hagyma, fokhagymapor (sokféle receptet olvastam, gyakorlatilag mindenki másképp fűszerezi a lisztet)

elkészítése:

-melegitsd elő a sütőt 250 C fokra, és vékonyan kenj be egy teflon tepsit oliva olajjal, vagy használj olaj spayt, tedd félre
-takard le egy kis fóliával és klopfold ki a húst egy vágódeszkán egyenletes kb. 4-5 mm vastagságúra,
-vágd fel 1,5-2,5 cm-es egyforma darabokra
-az első tálba keverd össze a lisztet és a fűszereket, forgasd meg benne a csibefalatokat
-a második tálban verd fel a tojásfehérjét villával és add hozzá a tejet
-forgasd meg a ebben is egyesével a lisztes csirke darabokat
-majd a harmadik, zsemlemorzsás tálban is, hogy jól befedje mindenhol
-ha kész vagy mindegyikkel, mégegyszer mársd be őket a tojásba majd forgasd meg a zsemlemorzsába őket, dupla bundát kapnak.
-mostmár mehetnek a beolajozott tepsibe, a tetejükre is fújj egy kis olaj sprayt és szórd meg sóval-borssal

Süsd 5 percig őket, majd forgasd meg, újabb 5-7 perc sütés alatt szép aranybarnára sülnek.

megjegyzések:
-ha fritőzt használsz sütéshez, kb 170 C fokon süsd a csirkét bő olajban, utána papírszalvétán csöpögtesd le
-adhatsz egész tojást is a panirozáshoz, nem csak fehérjét, sőt a tojásos keverékbe van aki tesz egy kis dijoni mustárt is
-itt Amerikában kapható előre ízesített, fűszerezett zsemlemorzsa, használhatsz ilyet is, akkor nyilván nem kell a lisztet külön fűszerezni
-ha van zipzáros átlátszó műanyag zacskód – nem tudom, hogy árulják-e már Magyaroroszágon- akkor a lisztet tedd bele, majd a csibefalatokat, zárd le és jól rázd össze… spórolhatsz jó pár perc vacakolást a csirkékkel, viszont ki kell dobnod egy műanyag zacskót a szemétbe utána…
-nagyon amerikai: focimeccs nézés közben különböző öntetekbe is lehet mártogatni a popcorn csibefalatokat: BBQ szószba, mustáros, majonézes, rokfortos öntetekbe, stb.

Ez a bejegyzés a éttermek, gyerekmenü, könnyű vacsora, kultúra, recept kategóriához tartozik, cimkék: , , , . Permalink könyvjelző.

2 hozzászólás a popcorn csibefalatok bejegyzéshez

  1. zsizzsik says:

    Megcsináltam és azt tapasztaltam, hogy nem szabad takarékoskodni a fűszerekkel, akkor lesz igazán finom. Kapható itthon egy új termékcsalád, Vegeta Natural (csak fűszerek és só), ebből a szárnyas fűszersót használtam és kb 1/2 zacskót beletettem, mire olyan jól érezhető lett a paníron az íze. Sőt a végére elfogyott a zsemlemorzsám és csak liszt-tojás-lisztbe forgattam a csirkefalatokat, ettől még popcornosabb kinézete lett.
    A panírozáshoz meg lezárható tetejű műanyag dobozba tettem a kockákat és ráztam egyet rajta. :)
    Akárhogy is, örömmel falta mindenki.